A bim.GROUP munkáját is elismerték az Év Tartószerkezete-díj átadóján
Az MVM Dome projektje elnyerte az Év Tartószerkezete-díjat, a létesítmény tartószerkezeti tervezésében végzett munkájáért pedig a bim.GROUP csapata is elismerésben részesült. Kollégáink a helyszínen vették át a díjat.
A bim.GROUP számára külön öröm, hogy egy olyan projekt tervezői közösségének tagjaként kapott elismerést, amelyben jelentős mérnöki feladatot vállalt. A projekt során az acélszerkezetek tervezésében vettünk részt, amelyek közül a 113 méter fesztávolságú tetőszerkezet az épület egyik legmeghatározóbb műszaki eleme.
A nagy fesztávú térlefedés megtervezése összetett feladatot jelentett: a szerkezeti megoldások kidolgozásakor a biztonság és a gazdaságosság mellett a gyárthatósági és szerelési szempontokat is össze kellett hangolni. A munkát BIM-alapú modellezés és koordináció támogatta.

A Magyar Mérnöki Kamara Tartószerkezeti Tagozata által alapított díj a kiemelkedő tartószerkezeti megoldásokat és az azok mögött álló tervezők munkáját ismeri el. Ez az elismerés a bim.GROUP számára a kollégák szakmai felkészültségének és a projektpartnerekkel végzett közös munkának is fontos visszajelzése. Az eseményen a bim.GROUP tartószerkezeti csapatának több tagja is jelen volt, a díjat pedig Lódri Csaba, a projektért felelős tervező vette át.
Büszkék vagyunk a projektben részt vevő kollégáinkra, és köszönjük azt a tudást, odafigyelést és kitartást, amellyel hozzájárultak az MVM Dome megvalósításához. Gratulálunk a díjazott projekt teljes tervezői csapatának!
További tartalmak

































































